Wiclo | Munkatársak

William Clothier (Alapító / Ügyvezető Igazgató)

Az oxfordshire-i Abingdon School után Will a Warwick University-n szerzett diplomát Vezetés Tudományból. Két évig dolgozott Új Zélandon a Tower Finance Group-nál, majd visszatért Londonba ahol 2004-ig projeketeket menedszelt a Goldman Sachs/Morgan Stanley által támogatott a Band-X telekom start-up vállalkoznál. Will ezut´n saját vállalkozásba kezdett, melynek első lépéseként tapasztalat gyűjtés céljából végigjárta Közép-Kelet Európát, majd úgy döntött Budapesten indítja be vállalkozását.

Will lelkes vitorlázó (6mR kategóriában ezüst &eeacute;rmet szerzett a 2005-ös és 2007-es Világkupán), valamint profi rögbi játékos volt az Egyesült Királyságban és Új Zélandon. 2007-ben Svédországban részt vett a Vasaloppet (90 km-es sífutás) versenyen. Sport elfoglaltságai mellett szeret bútorokat készíteni, szobrászkodni valamint rejtvényeket megoldani.

Peter Grundberg (Alapító / Igazgató)

A londoni Latymer Upper School elvégzését követően Peter a cambridge-i Corpus Christi College-ben szerzett jogi diplomát. Angol-svéd származású ügyvéd, aki Londonban és Brüsszelben szerzett szakmai gyakorlatot a new york-i Coundert Brothers vállalatnál, majd a Washington D.C. székhelyű Wilmer Cutler and Pickering jogi vállalatnál folytatta munkáját. Négy évig számos vállalati üggyel foglalkozott Londonban és Washington D.C-ben, különös tekintettel kockázati tőke tranzakciókra számos nemzetközi kockázati tőke vállalat számára. E mellett számos start-up vállalkozásnak segített, mielőtt összeállt Will-el, hogy tudását hasznosítva közös vállalkozásba fogjanak.

Peter szenvedélyes sielő és golfjátékos (Cambridge Blue), és 2007-ben szintén részt vett a Vasaloppet (90 km-es sifutás) versenyen. Svédül és franciául beszél, szeret olvasni és festményeket gyűjt (és néha maga is ecsetet ragad!)

Szőnyei Tamás (Fejlesztési Projekt Menedzser)

Építészeti tanulmányai befejezése után a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, Tamás feladata a projekt tervek elkészítése és végrehajtásának koordinálása lett. Projekt menedzseri munkája megköveteli, hogy folyamatos kapcsolatban legyen a vállalkozókkal a felmerülő problémák mihamarabbi megoldása és a határidők betartása végett.

A WICLO előtt Tomi hat hónapot töltött Erasmus diákként Drezdában, ahol folyékony angol tudása mellé üzleti német nyelvtudását fejlesztette.

Bozóki Eszter (Pénzügyi Vezető, Könyvelő)

Eszter korábban több nemzetközi cégnek dolgozott, nemcsak Budapesten, de Brüsszelben, Memphisben és Amszterdamban is. Folyékonyan beszél magyarul, románul, angolul és franciául.

Amellett, hogy a WICLO–nál könyvel és kézben tartja a pénzügyeket, szabad idejében szívesen táncol és mássza meg a magasabbnál–magasabb hegyeket, mikor otthon tartott állatsereglete engedi.

Vavrinecz Anna (Jogi és Vállalati Ügyintéző)

Anna az ELTE jogi karán végezte tanulmányait. Feladata a vállalat szerződéseivel kapcsolatos tárgyalások lebonyolítása és a szerződések elkészítése, valamint az üzleti lehetőségek minden aspektusának vizsgálata.

Anna folyékonyan beszél angolul és németül. Diplomamunkájának tárgya az angolszász liberálisok hatása volt az Egyesült Államok alapítöira, az USA alkotmányának megírására. A jog mellett Anna zongorázik és hegedűl, valamint lelkes állatbarát.


A WICLO Kft. Az ACID és a C&G Group tagja. A terveinkhez és termékeinkhez kapcsolódó minden copyright, vagy egyéb szellemi tulajdon jog (valamint a jelen weboldalon található képek, szövegek és tervek) jelenleg és a jövőben is a WICLO tulajdona marad. Ezen jogok bármilyen nemű megsértése jogi eljárást von maga után.